Travelikum

Itthon aligha marad el a nyár – Megmondjuk miért!

2020. július 03. - Travelikum

A hazai turisztikai szolgáltatók már javában kampányolnak a forgalomélénkítés érdekében. Különleges akciókkal és extra szolgáltatásokkal várják a pihenni vágyókat, különös figyelmet fordítva a vendégek biztonságérzetének megteremtésére. Lássuk, milyen praktikákkal kompenzálják a pandémia által terhelt, kedvezőtlen szezonkezdést!

A koronavírus-járvány hazai lecsengése és a korlátozások enyhítése újból meghozták az emberek utazási kedvét, így május elején ismét beindult a tervezgetés és vele együtt a szállásfoglalás is. A hosszú hétvégéken túl a júliusi és az augusztusi hónap lehet az idei szezon megmentője. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felmérései szerint az utazni vágyók több mint fele (54%) a járvány lecsengését követő fél évben tervez utazni, de már jól látni, hogy az idén belföld válthatja fel a tengerparti nyaralásokat.[1] A hazai turisztikai szolgáltatók gőzerővel dolgoznak azon, hogy valamilyen többletet nyújtsanak a hozzájuk látogató vendégeknek. A magyar turisták tehát most megsokszorozhatják a belföldön szerzett élményeiket, és extra odafigyelésben és szolgáltatásokban részesülhetnek, ha az itthoni nyaralás mellett döntenek. Nézzük, hogyan tehetik ezt meg!
ddd.jpg

Forrás: https://csodalatosbalaton.hu/hirek/balaton/kalandra-vagysz-irany-balaton-kalandpark-elmenyfurdo-barlang/

Úticél: belföld

Egészen ideáig nem tudhattuk, hogy kiket keresünk fel egészen pontosan, amikor lefoglalunk egy szállást, vagy megveszünk egy belépőjegyet. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) „Magyarország visszavár” kampánynak köszönhetően most már arcokat is társíthatunk az idei nyárra tervezett úticélokhoz. Június eleje óta olyan turisztikai szakemberek – felszolgálók, tárlatvezetők, vendégház-tulajdonosok - képei jönnek velünk szembe az utcákon, akik idén még inkább számítanak ránk.[2] A hazai turizmus képviselői most egy nagy közösség tagjaiként küzdik le az elmúlt hónapok kihívásait. Ez a közösség elevenedik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség csodasmagyarorszag.hu weboldalán, amely azoknak a turisztikai szolgáltatóknak ad helyet, akik a #visszajövünk címszó alatt idén is várják az utazókat.

 

giphy_1.gif

Forrás: https://giphy.com/gifs/VR4Xdxj5MXDna

A régen látott helyek ily módon most ismét életre kelnek és látogatásra csábítják az embereket. A kezdeményezésben feltűnő fürdők, szálláshelyek, éttermek és turisztikai szolgáltatók különböző kedvezményekkel és akciós ajánlatokkal álltak elő. Az Agárdi Gyógy-és Termálfürdő például egy 10+1 alkalmas bérletet kínál a látogatóknak, ami a 10. belépés után egy ingyenes alkalomra invitálja a fürdőzni vágyókat. A hévízi Kerék Csárda étteremben pedig a #visszajövünk jelszó bemondásával 10 százalék kedvezmény jár a fogyasztás végösszegéből. Ha valaki extrémebb időtöltést keres, a soproni Racing Arénában plusz 2 percet kaphat az egyébként 8 perces gokart futamokhoz.  De ezen kívül számos helyen ajándék manikűrrel, kedvezményes szállás csomagokkal és ingyen lángossal is találkozhatunk.

A turisztikai helyszíneknek az élményeken túl, a biztonságérzetről is gondoskodniuk kell, ahhoz, hogy a turisták választása rájuk essen. Ennek biztosítása érdekében különböző kreatív megoldásokhoz folyamodnak, ami egyfajta versenyt is előidézett a szereplők között. A nagyobb szállodaláncoknál például megjelent az okostelefonnal való ajtónyitás, sőt az érintésmentes pihenés alternatívája is egyre gyakoribb a szobaszervíz szolgáltatásokban[3].

giphy.gif

Forrás: https://giphy.com/gifs/starz-food-3oxQNpWtsUFmzQYpHO

Egyenmaszk a biztonságért!

A magyarok tengerpartjának is nevezett balatoni vidék is felkészült a vendégfogadásra. A tó északi partján lévő Tihanyban egy különleges intézkedéssel védik a látogatókat és a helyi turizmusban dolgozók egészségét. A szolgáltatók egységes arculatú, Tihany logóval ellátott maszkot fognak viselni a munkájuk során, ezzel is népszerűsítve a nyári szezonban történő maszkviselést. Az egységes színű, logózott maszkokkal a vendégek által elvárt biztonsági elvárások mellett, a lokális, felelős turizmusért is kampányolnak. A tihanyi példát követve már a déli oldali Balatonföldvár is csatlakozott a kezdeményezéshez.[4]

Néhány vidéki szálláshely kevesebb kivehető szobával próbálja vendégeit nagyobb biztonságban tudni és kerékpárbérlést biztosít a friss levegőn történő időtöltés érdekében. A világjárvány kedvező hatást gyakorolt a falusi turizmusra nézve: a biztonságot kereső utazók inkább a kevésbé zsúfolt helyeket részesítik előnyben, olyannyira, hogy a 2019-es adatokhoz képest 500 százalékot nőttek a falusi szálláshelyek foglalásai. Ez a trend világszerte érezteti a hatását – egyre gyakrabban keresik a természetközeli élményeket. A falusi turizmus ily módon kevésbé van kitéve a globális hatásoknak.

Viszlát, svédasztal - helló szobaszerviz

A járványhelyzet kevésbé népszerű, de szükséges intézkedésekre is rákényszeríti a szálláshelyeket. A közösségi interakciók számának csökkentésével olyan alapdolgok tűnhetnek el ideiglenesen a hotelekből és a szállodákból, mint a svédasztalos étkezés, zsúfoltabb közösségi terek használata és jó néhány wellness szolgáltatás. Természetesen azok sem maradnak étkezés nélkül, akik nem engedhetik meg a szobába való rendelést, így az éttermek kevesebb asztallal és nagyobb távolságtartással ugyan, de működni fognak. A külföldi nyaralók hiánya az árképzésre is hatással van, ami a magyaroknak pozitív változást eredményezhet, mivel sok szálláshely az ő pénztárcájukra szabta idén az árakat, ami azt jelenti, hogy vagy nem emeltek, vagy pedig csak csekély mértékben. Az NTAK rendszerén keresztül a szállások a riválisok árlistáit is látják, így ahhoz tudják igazítani saját áraikat is.

Magyarország turizmusának több mint a felét általában a külföldi vendégek teszik ki, ami az ország nevezetességein túl a zenei fesztiváloknak, kiváltképp a Szigetnek köszönhető. Mivel ezek az események idén vagy elmaradnak, vagy kisebb formában, hazai fellépőkkel valósulnak meg, a turizmus szereplői egyénileg is kampányokba kezdtek.

Kedvezmények tengere

A Budapest tengerpartjának is nevezett Lupa Beach már május közepén kinyitotta kapuit. A strand a távoli tengerpartok nyújtotta élmény alternatíváját kínálja, pálmafákkal, baldachinos napozóhelyekkel és igazi koktél különlegességekkel. Az új reklámkampányukkal a külföldre vágyóknak üzennek. „Ha idén itthon nyaraltok, attól még nem kell alább adnotok, mert már itthon is elérhető, amire vágytok.” – mondta Gerendai Károly, a strand megálmodója a Magyar Hírlapnak.[5]

tenger.jpg

Forrás: https://ilovedunakanyar.hu/hir/a-lupa-to-megnyitja-kapuit

Természetesen a kultúra sem maradhat ki a nyárból. A Szegedi Szabadtéri Játékok ingyen jegyekkel élénkíti a város hotelforgalmát. Két Dóm téri előadásért sem kell fizetniük a látogatóknak, a produkciókra szóló jegyek fele pedig a Szegedre érkező szállodai vendégeknek van fenntartva.

A fővárosi éjszakai élet képviselői sem tétlenkednek. Az egyik leghíresebb buli helyszín az Instant-Fogasház mindent féláron ad a nyitóhétvégéjén. Az egyik legnagyobb koncerthelyszín, a Budapest Park pedig augusztus 15-től meghosszabbított szezonnal várja a bulizni vágyó fiatalokat. Addig is kerthelyiségként működik, ahol minden nap italakciókkal, street food-dal és Dumaszínház előadásokkal kapcsolja ki a fiatalokat.[6]

 

 

 

[1] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200506/koronavirus-hamarosan-ujra-berobbanhat-a-magyar-turizmus-430280

[2] https://mtu.gov.hu/cikkek/magyarorszag-visszavar-elindult-a-belfoldi-kampany-1679

[3] https://edition.cnn.com/travel/article/hotels-safety-coronavirus/index.html

[4] https://turizmus.com/desztinaciok/egyenmaszkban-varjak-a-vendegeket-balatonfoldvaron-is-1170157

[5] https://lupabeach.com/aktualis/rolunk-irtak/nyit-a-lupa-beach

[6] https://www.budapestpark.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://travelikum.blog.hu/api/trackback/id/tr1215978812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása